Garázdaságért és könnyű testi sértésért 240
ezer forint pénzbüntetésre ítélte szerdán a városi bíróság a kaposvári
Berzsenyi Dániel Általános Iskola igazgatóját. Az igazgató még tavaly
májusban pofozta meg az egyik nyolcadikos lányt. A pofozkodásig menő eset
így történt: az igazgató az ebédlőből a folyosóra kilépve meglátott a
földön egy almacsutkát, és miután az ott beszélgető diákok közül senki
nem vállalta magára, hogy ő dobta el, egyre indulatosabban kérdezte a
tanulókat, hogy ki tette. Ekkor a diákok egyike - az ügy sértettje -
felvette az almacsutkát, de jelezte, hogy nem ő dobta el. Aztán az
igazgató kérdésére azt mondta: "maga is itt volt, és maga sem látta". A vád szerint ekkor az
igazgató a hajánál fogva visszarántotta a tanulót, és felpofozta. Látva,
hogy a lánynak az ütésektől vérzik az orra és a szája, az igazgató azt
mondta: megérdemelte, amit kapott, legközelebb nem fog visszabeszélni.
A diákok az igazgató ellen vallottak, ám mellette tanúskodott az iskola egyik tanára, aki azonban csak később ért a helyszínre.A bíróság Kovács Zoltán igazgatót bűnösnek mondta ki. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott, aki tagadta, hogy bántotta volna a diákot, felmentésért fellebbezett. 2012.04.05
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése